2014. január 21.

8.Fejezet~ Tűz

- Ébredj már fel!- Rúgott valaki a bordáimba, miközben torkaszakadtából üvöltött
Nagy nehezen kinyitottam szemeim, de a fejem hasogat, a végtagjaim zsibbadnak, hasam görcsöl, de megmozdulni is alig van erőm. Egy piszkos földön fekszem, szörnyen sötét van, alig látok valamit. A kis helyiség bűzlik a penésztől és némi drogtól. A belmagasság nem túl nagy, valamiféle garázs lesz, a nagyságából, az ajtóból és a padlóból ítélve. Ha eddig nem kaptam itt semmi nyavalyát sem, akkor mindenre immunis vagyok. Szörnyen hideg van, a hidegtől már szinte remegek, amit az egyik pasas is észre vett. Ketten vannak, sötét ruhában, így beleolvadnak a környezetbe. Magas, kigyúrt, kopasz az egyik, másik pici, az előzőnél jóval izmosabb, hosszú, sötét, zsíros haja összegumizva. A magas elindult felém. Beszélni nem tudok, mivel a szám be van ragasztva.
- Nézd már! A kis elit felébredt!- Guggolt le mellém, mire csak nyöszörögtem egyet- Mi van cica? Nem tudsz beszélni?- Vigyorodott el és az arcom kezdte simogatni, mire elfordítottam a fejem
- Tedd fel a székre!- Utasította a kisebbiket

A picúr, aki szinte már aranyos, szörnyen határozott léptekkel halad felém.
- Nyugi baby! Nem fog fájni!- Kacsintott rám, majd arcon csapott tenyerével - Annyira...-Mosolyodott el rosszalóan, majd mint egy zsákot felkapott és egy szére dobott
Végtagjaimat a székhez kötözte, amik eddig szabadok voltak és én erre is csak most jövök rá... Bravó Rose!
Nyüszögtem egyet, mire megint arcon csapott, de ezúttal már sokkal erősebben. Mit akarnak velem? Mit tettem ellenük?
- Mit nem értessz Rosie cica?- Mosolyodott el a másik, Rosei cica ez teljesen hülye?! Amúgy meg semmit sem értek! Csak felhúztam mindkét szemöldöm, kérdő tekintet formálva, már amennyire sikerülhet, leragasztott szájjal- Bieber figyelmeztetett, de nem hallgattál rá! Ezért most egy kis leckét kapsz, nehogy megint dílerkedni akarj Chicagoban!- Vágott arcon, de ekkor már ököllel- Mondjuk nem is lesz már rá többet lehetőséget...- Motyogta
Tessék? Mi? Mit akarnak ezek tőlem? Nem féltem azóta ennyire, sőt mióta valaki megfogta a vállam és Ryanék mentettek meg.

Pisztoly... Drog szag... Bieber... Díler... Ezek... Ezek a helyi dílerek... Már megint mibe keveredtem!
Gondolataimat egy újabb pofon zavarta meg. De a pofon ezúttal akkora volt, hogy a székkel együtt jobbra eldőltem. Fejem óriásit koppant a kemény talajon, majd egy rúgást éreztem a nyomromban. Sorra kapom az ütéseket, rúgásokat. Mindenem fáj, a fájdalom teljesen eluralkodik rajtam. Szemeim lassan lecsukódnak és sorra gördülnek le az előzmények a fejemben. Ryan megjelenik nálam, majd Bieber, aztán az egész bagázs. Nálam alszanak, Bieber mellettem alszik és szorosan ölel magához, reggelre mindenem eltűnt, mindenki utál, semmibe vesznek, majd egy pisztoly a hátamnál és onnan minden sötét. Már nem fájnak az ütések sem a rúgások, már semmit sem érzek, nem hallok és nem látok mást a feketeségen kívül. Azt hiszem ennyi volt, talán vége...

Izzadság cseppek gurulnak végig homlokom és egész testemen, de még mindig a földön fekszem a székhez kötözve. Szörnyen melegem van, a ruhám már szinte csurom víz, a hajammal együtt és benzin szag van, némi penésszel keverve, de a drog... az eltűnt. Mindenem fáj, szó szerint mindenem. Érzem, hogy arcom minden pontja fel van dagadva, számból és orromból folyik a vér. A lábam, nem tudom megmozdítani, a jobb lábam... Hunyorítva kinyitottam a szemem és lepillantottam a lábamra. Amiből éppenséggel a csont áll ki. Amint megláttam az alvadt vért, és a kiálló sípcsontomat sikítani akartam, de a számból, nem jön ki egy árva hang sem, csak nyöszörgés. A farmeremet is átszúrta a csontom, valamint a vértől átázott. Azt hiszem, rosszul leszek, undorodom a vértől, mindig is undorodtam nem, hogy még úgy látni, hogy kiáll belőle egy csont darab. A többi testrészem, " csak " full vér, azt hiszem elájulok. Sosem leszek orvos, sosem akartam az lenni, hiszen nem bírom a vért, meg az ilyen helyzetek sem, a saját csontomtól, véremtől rosszul vagyok, hát még ha máséhoz kéne hozzáérnem. Fúj!
Ruhámon lévő vért, az izzadság kezdi elhalványítani, egyre melegebb van és egyre jobban izzadok, szinte már forr a testem. Feldagadt, fájó szemeimmel lassan körbe kémleltem, a két pasas eltűnt, egyedül maradtam. Szinte félig tudom csak kinyitni szemeim, de valamiféle tűz vesz körül.

Egyre közelebb és közelebb jön, de még mindig csak ennyit látok íriszeimmel. Meg fogok halni. A hamvaimat sem fogják megtalálni. Nem tudok mit tenni, a torkomon egy hang sem jön ki, megmozdulni képtelen vagyok, és ha még az is sikerülne, a tűzön nem lehet átsétálni, lehetetlenség, azt hiszem az lesz a legegyszerűbb ha feladom. Az én életemnek itt a vége, ez elől már nem tudok menekülni.

Érzem, ahogy a tűz egyre csak terjed és közeledik felém, nem lehet messzebb tőlem, mint 1-2 méter. Hallom, ahogy táplálja magába az éghető anyagokat és nyeri belőle az energiát. A benzinszag már a múlté, már csak felégett dolgok szaga maradt. Itt fekszem tehetetlenül a tűz közepén, körbe vesznek a lángok, a fájdalom pedig hatalmába kerít és hívogat. Úgy érzem, mintha a pokolban lennék, már csak percek kérdése, hogy csak por és hamu legyek. A tűz szinte engem éget, pár centi hiányzik csak. Szemeim összeszorítottam és várom a legrosszabbakat. Remélhetőleg gyorsan végez velem és nem kell még sokáig szenvednem. Egy nagy, lemondó sóhaj közepette letettem fejem a forró földre és elengedtem testem, így utat adva a tűznek.
A tűz felől léptek jönnek. Mi ez? Ki ez? Félek! Leírhatatlanul félek! De az emberi kíváncsiságom még a félelmemnél is erősebb, hiszen a tűzből jönnek a léptek. Szellem? Angyal? Ördög? Vagy a "túlvilág" egy embere? Nem.

Szemeim kitágultak, szám egy kis " O " alakot formázott mikor a tűzből kilépett egy személy. Semmilyen sérülés sincs rajt, még csak egy kis hamu sem. Álmodom! Ezt csak álmodom! Valaki csípjen meg! Ilyen nem létezik! Itt előttem teljes életnagyságban, a tűzben és semmi baja sincs, még csak meg sem rezzen. Az arcomon lévő döbbenetet tanulmányozza, mindenre felkészültem csak erre nem!
- Te?- Nyögtem ki, két gyenge betűt a számon, szinte alig hallhatón, mire kajánul elmosolyodott
Higgadtan mögém sétált, mintha a tűz nem is égetne, lehet, hogy őt nem, de engem igen! És félek! Nem tudom, hogyan de kiszabadította végtagjaim és az ölébe vett. Majd a tűz felé indult velem.
- Mire készülsz?- Motyogtam, miközben kapkodtam a levegőt
Nem érdekelte, hogy rettegem, sőt csak határozottabban lépdelt a tűz felé, az ölében velem.

A tűzbe beérve, egy kisebb sikítás jött ki a torkomon, de hiába. A tűz nem éget, nem fáj, nem bánt. Mintha, egy védőburokban sétálnék át a tűzön. Meleg, de nem veszélyes, nem is értem, hogy mitől féltem. Minden kizáródik, mikor a tűzön keresztül sétálunk. Nincsenek hangok, szagok, képek, érzések, csak a narancssárga lángcsóvák. Szinte már nyugalmas, sosem hittem, hogy ilyen a tűz belülről, mindig is rettegtem tőle. Mint, ahogy a mondás tartja " ...fél, mint a tűztől! ".
Látok valami kis fényt, az lehet már a valóvilág, mert ez, ez képtelenség, hogy ilyen megtörténjen, lehetetlen!
Tűzből kiérve, megmentőmre néztem, aki egy pillantást sem vetett rám, csak betett fekete Q7-sébe, az anyós ülésre.

- Mi vagy te?- Fordítottam felé a fejem, és hunyorítottam szemeimmel, már amennyire tudtam
Szemeivel elkezdte idegesen pásztázni a területet és markolászni a kormányt, folyton csak egyre gyorsított és csak gyorsított, mikor már 200km/h felett járt, megijedtem.- Bocs.- Sütöttem le szemeim, mire csak egy fél pillantást vetett rám
- Miért mentettél meg?- Tettem fel egy újabb kérdést
- Neked most nem ezekkel az apróságokkal kéne foglalkoznod, hanem a saját életeddel. Ne hidd azt, hogy ennyivel megúsztad, ráfognak jönni, hogy élsz és nem nem fognak életben hagyni, még a szellemedet is megölik.- Nézett bele idegesen a tükörbe

6 megjegyzés: